5.rész

Sziasztok!
Meghoztam nektek az új részt! Kérlek írjátok le a véleményeteket, hogy milyen lett, szükségem van a visszajelzésekre! A negatív, építő jellegű kritikákat is szívesen veszem, hogy szerintetek min kellene változtatni. Remélem tetszeni fog, ha mégsem akkor írjátok le, hogy min kellene javítanom.
Puszi.


Nagyon jól éreztem magam vele. Megszűnt körülöttem létezni a világ. Csak a percet élveztük.
Vagyis csak élveztük volna, mert a telefon csengésére szétrebbentünk.

- Bocsi, ezt fel kell vennem.
- Nyugodtan. - mosolygott.

- Alejandra szia. Miért hívsz?
- Ugye nem felejtetted el?
- Mégis mit?
- Ma megyek haza, értem kell jönnöd a repülőtérre.
- Basszus, elfelejtettem.
- Gondoltam, ezért hívtalak. Másfél óra múlva a reptéren nővérkém. Puszi
- Ott leszek.

- Valami baj van? - aggódott.
- Elfelejtettem, hogy a húgom, ma jön haza Portugáliából. Érte kell mennem. Nem akarsz esetleg elkísérni?
- Szívesen.
- És akkor utána beülhetnénk valahová hármasban ebédelni, ha már úgy is azt ígértem neked. A főztömet meg majd máskor megcsodálod. - nevettem.
- Remélem lesz még rá alkalmam. És örülök, hogy a húgodat is megismerhetem. Biztos ő is olyan remek lány, mint amilyen te.
- Ezt én is remélem. Erről majd saját magad megbizonyosodsz. Nem egy félénk lány arra előre készülj fel.

Tovább beszélgettünk még Alejáról, aztán ő is mesélt nekem a családjáról.

- Remek családod lehet. Biztos sokat jelent neked, hogy így támogatnak.
- Igen, csak nagyon hiányoznak. Chile és Spanyolország nem két percre van egymástól.
- Elhiszem. A családom Madridban él, ami azért nem távolság. De mégis sokszor érzem úgy, hogy mennyire hiányoznak. Nem is tudom mi lenne velem Alejandra nélkül. Ő az én támaszom a rossz időkben. Fiatal és lázadó kora ellenére ő az akiben megbízhatok és akire számíthatok, ha baj van.
- És most már rám is számíthatsz.
- Köszönöm, és te is rám. Bármiben.
- Szeretlek Vicky.
- Én is. Na de most elmegyek felöltözni, ilyen ruhában mégsem jelenhetek meg.
- Pedig holnap remek címlap lenne belőle. Az F.C. Barcelona edzője túl szexire vette a stílust.
- Haha. - nyújtottam ki rá a nyelvem.
- 10 perc és itt vagyok.

Megpróbáltam sietni, hogy Alexis ne unatkozzon. De hát a sietség nem az erősségem. De ezzel szerintem a többi nőtársam is így van. A kivasalt hajam a melegtől teljesen elvesztette eredeti formáját, így muszáj voltam göndöríteni rajta, hogy álljon valahogy. Aztán gyorsan magamra kaptam egy bézs toppot, valamint egy fehér rövidnadrágot. És igen sikerült elkészülnöm, mindezt rekordidő alatt.

- Itt is vagyok. Gyors voltam, ugye?
Alexis a régi fényképeimet nézegette. Láthatóan jól elszórakozott rajtuk.
- Hát, ha nálad 20 perc az gyors, akkor igen. - nevetett.
- Te viszont látom elfoglaltad magad.
- Imádom ezt a képet rólad. Már kislánykorodban is elbűvölő voltál.

- Jajj, ne hozz zavarba. Egyébként ezt a képet én is szeretem. A gyerekkoromra emlékeztet. Akkor még minden csodálatos volt, nem voltak problémáim, teljes mértékben élvezni tudtam az életet. Madridban éltem a  családommal. Mindenki együtt volt. Békesség volt és szeretet.
- Ezzel most azt akarod mondani, hogy hiányzik Madrid és boldogtalan vagy itt Barcelonában?
- Jajj nem, dehogyis ne érts félre, én boldog vagyok itt is, nem a helyszín számít, csak azóta sokat változott az életem.
- De ugye nincs semmi baj?
- Tényleg nincs. Csak hiányzik, hogy kislány legyek. A régi gondtalan életem. De most viszont induljunk, mert időbe oda kell érnünk.

A reptérre nemsokkal később meg is érkeztünk, Alexis a kocsiban várt meg, amíg én elindultam Aleja elé a 2-es terminálba. Úgy 10 perccel később landolt a gép Portugáliából. Már alig vártam, hogy újra láthassam az én drága kis húgom. Igaz csak 1 hetet volt távol, de nekem még is rettentően hiányzott.

- Vicky, Vicky. - szaladt oda hozzám az én kis bolond testvérem.
- Nagyon hiányoztál Aleja. - mosolygott.
- Te is nekem nővérkém. És mesélj csak mi van veled?
- Mesélned inkább neked kellene.
- Nyugodj meg, mindent el fogok mesélni. Szuper volt.

Nem álltam készen, hogy Alejandrának elmondjam, hogy állást kaptam az F.C. Barcelonánál. Tudom, hogy ki fogja készíteni a hír, mert így alig fog időnk jutni egymásra. Aleja délelőtt egyetemen van, így csak az esték  és a hétvégék voltak azok amiket együtt tudtunk tölteni. De most így már mindkettőnek lőttek, hiszen este edzést kell tartanom, hétvégén pedig meccsek vannak. De el kell mondanom neki. És aztán ott van még Alexis is aki a kocsiban vár.

- Aleja, el kell mondanom valamit. Állást ajánlottak nekem és én elfogadtam.
- Hát ez remek hír. És hol fog dolgozni az én szuper nővérkém?
- Az F.C. Barcelonánál lettem edző.
- Mi? Ugye ez most valami vicc?
- Nem Aleja. Ez teljesen komoly.
- Hát ezt nem hiszem el. És mióta?
- Hivatalosan egy hete.
- És komolyan nem voltál képes szólni nekem? Egyébként is ez egy szörnyű munka. Nem akarom, hogy ott dolgozz. Simán tudnál modellkedni is és abból is meg lehet élni. Vicky, kérlek ne dolgozz ott. Kérlek szépen.
- Aleja, nem fogok csak azért felmondani, mert te azt szeretnéd.
- Utállak. Utállak Victoria. - rohant előre.
- Várj meg Aleja. - kiabáltam utána.

A parkolóban sikerült utolérnem. A kocsihoz mentünk. Idegesen pakolta a csomagjait a csomagtartóba. Majd beszálltunk. Aleja szemén meglepődést vettem észre, mikor észre vette Alexist.

- Te mégis mit keresel itt?
- Alejandra, ő itt a barátom. - feleltem mosolyogva.
- Mi,ez a barátod? Komolyan Sanchezzel jársz? Azt hittem jobb ízlésed van.
- Állj le Alejandra. - szólt rá Sanchez.
- Miért mi lesz? Akkor se egy ilyen baromarcúval kellett volna összejönnie a nővéremnek.
- Jajj, ne csinálj már úgy mintha te szent lennél... Egyébként se tudtam, hogy te vagy Vicky húga. Ha ezt előre tudom biztos nem fogok ide jönni.

A vitájuk utolsó mondatát hallva ért a felismerés. Alexis és a húgom ismerik egymást.

- Ti mégis honnan a francból ismeritek egymást? - tettem fel a kérdést.